Környezetvédelmi tábort szerveztek nevelőotthonban élő gyerekek számára

2016.07.08.

A gyönyörű fekvésű, új helyszínen megrendezett táborozást teljes egészében az alapítvány fizeti és a szervezés részletéről is az itt dolgozók gondoskodnak.
Nem titkolt céljuk, hogy a nehézsorsú gyerekeknek olyan élményeket, nyaralást biztosítsanak, ami feltöltődést, érzelmi támaszt nyújt, miközben ismeretanyaguk is bővül.
Ennek érdekében minden évben speciális tematika és koncepció mentén zajlik egy-egy tábor.
A nyaralás ideje alatt olyan kirándulásokat szerveznek, melyek egy-egy témára összpontosítanak, ugyanakkor mindnek közös pontja a természeti környezet, az adott hely élővilága.

Az idei tábor egyik kiemelt programja és kirándulása a vadregényes Dera-szurdoki kalandozás, de Dobogókő és a Pilistető megmászása is a tervek között szerepel. Az alapítvány minden évben ügyel arra, hogy a túrákat valamilyen plusz érdekességgel színesítse; ezúttal a Pilisszentkereszti Erdészet erdészei mesélnek arról, hogy miért fontos feladat az erdőművelés és a vadgazdálkodás és milyen szépségeket rejtenek ezek a tevékenységek.

Nem múlhat el tábor tábortűz és bográcsozás nélkül, de a focikupa és a kézműves programok is azok közé az események közé tartoznak, amit minden évben nagyon várnak a gyerekek.
A gyermekotthonokban nevelkedő és a nevelőszülőknél élő gyermekek kiválasztásáért a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének Magyarországi Egyesülete (FICE) felel, ahogyan a gyerekeket kísérő pedagógusokat is ők biztosítják a tábor idejére.
Mindannyiuk számára a BV Továbbképzési Központ rendkívül jól felszerelt, felújított szállodája nyújt szállást az egy hét alatt.

„A tapasztalat azt mutatja, hogy minden programon hatalmas lelkesedéssel vesznek részt a gyerekek, az élmények erejének terápiás hatása nagyon sokat ad számukra. Az elmúlt 21 év alatt 2909 fiatal számára jelentett valódi nyaralást környezetvédelmi táborunk, sokan a résztvevők közül életükben először jutnak el a mindennapi környezetükből üdülni. Elsődleges számunkra, hogy ezek a gyerekek élményekkel gazgadodva, feltöltődve térjenek vissza a megszokott életükbe és olyan inspirációt nyerjenek, mely erőt, tudást ad nekik és a későbbi boldogulásukat is segítheti.”- mondta el Dr. Horváth Sándor az alapítvány elnöke a Pilisi táborozás kapcsán.

A Reinhold és Carmen Würth Alapítványt 1991-ben alapította a Würth Szereléstechnika Kft., azóta is a vállalat biztosítja az Alapítvány működéséhez szükséges anyagi forrásokat.