Közel 11 százalékkal nőtt a Würth forgalma Magyarországon

2012.02.07.

A szereléstechnikai cikkek értékesítésével foglalkozó Würth magyarországi nettó árbevétele 2011-ben 10,8 százalékkal 6,2 milliárd forintra nőtt. A rekord nagyságrendű forgalombővülés azt jelenti, hogy az értékesítési volumen meghaladta a válság előtti szintet. Nemzetközi szinten is jól teljesített a vállalat: a németországi székhelyű konszern forgalma tavaly 12,3 százalékkal 9,7 milliárd euróra emelkedett..

„Az elmúlt évtized legnagyobb arányú értékesítésnövekedését sikerült elérnünk tavaly. Ez a siker az idei évre is ambíciózus tervekre ad lehetőséget: 2012-ben 21 százalékos árbevétel-növekedést tervezünk” – emelte ki Hámori Márk, a Würth Szereléstechnika Kft. ügyvezető igazgatója.

A cég a forgalomnövekedést üzlethálózatának, illetve szolgáltatási palettájának szélesítésével és új termékstratégia bevezetésével kívánja megalapozni. Két üzlet megnyitását tervezik az idén, emellett céljuk a jelenleginél is összetettebb ügyféligények maximális kiszolgálása. A Würth Szereléstechnika Kft. jelenleg 330 dolgozót foglalkoztat, s a világon forgalmazott százezer termékük közül mintegy 40 ezer már Magyarországon is elérhető.

A németországi székhelyű Würth-csoport tavaly az előzetes adatok szerint 12,3 százalékkal, 9,7 milliárd euróra növelte forgalmát. A legnagyobb bővülést a német piacon érték el, ahol az átlag feletti mértékben, 14 százalékkal 4,4 milliárd euróra növekedett a forgalom. Az operatív üzemi eredmény 385 millió eurót tett ki, ami megfelelt az egy évvel korábbi szintnek. Az eredményt negatívan befolyásolta, hogy a napelemek gyártása veszteséges volt.

„2012-re ismét kétszámjegyű növekedést irányzott elő a vállalatvezetés. A pozitív várakozásokat valamelyest beárnyékolják azonban a világgazdasági kilátások bizonytalanságai és az euróövezet helyzete” – mondta Robert Friedmann, a konszern szóvivője. Mindennek ellenére a Würth-csoport számára egészen különleges az idei év, hiszen az árbevétel először lépheti át a 10 milliárd eurós határt. Az üzleti év könyvvizsgálattal alátámasztott, hivatalos adatait a május 10-i éves sajtótájékoztatón teszi közzé a vállalatcsoport.